Folytatja az éhségsztrájkot a kormány épülete előtt az az öt gazda, akik így tiltakoznak az állatokért járó állami támogatás kifizetésének elmaradása miatt. A délelőtt a társadalmi párbeszéddel megbízott miniszter és a miniszterelnöki hivatal vezetője találkozott a tiltakozókkal. A tiltakozók elmondták, semmi pénzt nem kaptak, habár a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség bejelentette: kifizette az összeg több mint 60 százalékát. A gazdák elhatározása addig folytatni az éhségsztrájkot, amíg kifizetik a nekik járó összeg legalább 95 százalékát, Az orvosok felkérték őket, hagyják abba a tiltakozást, hiszen a kánikula is veszélyezteti az életüket.
Kezdődhetnek a kifizetések a mezőgazdaságban
A kormány elfogadta a határozatot a növénytermesztési és állattenyésztési ágazatokban nyújtott támogatások idei keretösszegeiről. A teljes pénzügyi támogatás megközelítőleg: 308…
Tovább...Súlyosbodik az aszály Európában
Az Európai Unióban 2024-ben tovább nőtt az aszály által érintett terület: az Eurostat adatai szerint 156 ezer négyzetkilométert tett ki,…
Tovább...Csak részben fizették ki a fagykárok után járó támogatásokat
A hivatalos közlés szerint az állam csaknem 11 és fél millió eurót fizetett ki az EU mezőgazdasági alapjából mintegy 1.868 kedvezményezettnek.
Tovább...Idén a gazdák literenként 2,69 lej jövedékiadó-különbözet visszatérítésére jogosultak
A kifizetéseket a mezőgazdasági kifizetési ügynökség, az APIA végzi.
Tovább...