Kihirdette az államfő azt a törvénymódosítást, amely értelmében a pártok és a közpénzt felhasználó sportegyesületek, civil szervezetek is kötelesek a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltatni működésükről, valamint gazdálkodásukról.

A törvénymódosítást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőinek és szenátorainak egy csoportja, valamint egy liberális képviselő kezdeményezte. A törvénymódosítás értelmében a közpénzt felhasználó pártokra, sportegyesületekre, civil szervezetekre, valamint a közszolgáltatásokat végző cégekre ugyanazok az átláthatósági szabályok vonatkoznak ezentúl, mint a közintézményekre. Kötelesek kérésre kiadni többek között a szervezeti keretükre, a működésükre, a vezetőségükre, a költségvetésükre, a gazdálkodásukra és a közpénz elköltésére vonatkozó információkat.

A törvény értelmében az írásban benyújtott közérdekű adatigénylésre az érintett intézmények, szervezetek és cégek tíz napon belül, átfogóbb adatigénylés esetén pedig 30 napon belül kötelesek válaszolni.

A módosított törvény azt is előírja, hogy a hatálya alá eső szervezetek kötelesek évente tevékenységi jelentést készíteni, amelyet a Hivatalos Közlönyben kell megjelentetniük.