Júniusban mínusz 0,7 százalékra emelkedett az éves infláció, miután májusban mínusz 3,5 százalék volt – derült ki az országos statisztikai intézet közléséből. Tavaly júniushoz képest az élelmiszerek 0,03 százalékkal drágultak, ugyanakkor a szolgáltatások 0,74 százalékkal lettek olcsóbbak, a nem élelmiszerek 1,22 százalékkal kerültek kevesebbe. Romániában tavaly június óta van negatív tartományban a fogyasztói árindex, miután két lépésben csökkentette a kormány az általános forgalmi adót. A jegybank várakozása szerint a fogyasztói árindex az év második felében kerül ismét pozitív tartományba. A központi bank az idén 0,6 százalékos inflációra számít, míg jöv?re 2,7 százalékos fogyasztói árindex-növekedéssel számol. Az irányadó kamat tavaly május óta a szintén történelmi mélypontot jelentő 1,75 százalékon áll.
Az Egyesült Államok négy héttel elhalasztja a holnapra időzített vámok életbe léptetését
Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja – közölte a…
Tovább...Elfogadta a kormány a hiánycsökkentési intézkedéscsomagját
A parlament két házának hétfő délutáni együttes ülésén felelősségvállalással terjesztette elő Ilie Bolojan miniszterelnök a nap folyamán véglegesített törvénytervezetet, amely…
Tovább...Nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene
Az év első öt hónapjában a nyers adatok szerint 2,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024 azonos időszakához képest…
Tovább...Felelősséget vállal a kormány a deficitcsökkentő csomagért
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus adásunk…
Tovább...