Görögország ma megkezdte a szárazföldön tartózkodó valamennyi menedékkérő és migráns átfogó nyilvántartásba vételét. A dpa német hírügynökség értesülése szerint nagyjából 50 ezer embert látnak majd el tartózkodási engedéllyel. A bevándorlásügyi minisztériumból származó információk szerint a regisztráláskor azt is tisztázzák, hogy kik akarnak menedéket kérni a görög államtól. A menekültügyi eljárásokat Görögországban jelenleg elsősorban az Égei-tengeri szigeteken lévő regisztrációs központokban folytatják le. Minden olyan menedékkérőt és migránst ezekben a létesítményekben helyeznek el, aki az Európai Unió és Törökország között márciusban létrejött menekültügyi paktum hatályba lépése óta illegálisan utazott be Görögországba. Számuk több mint 8 ezerre tehető. Az egyezmény értelmében menedékkérelmük feldolgozását követően – ha kérelmüket elutasítják – vissza lehet őket küldeni Törökországba. Azok esetében, akik még korábban eljutottak a szárazföldre, egyelőre tisztázatlan a helyzet.
A Ryanair vezetője rendet követel a légiforgalmi irányításban
Michael O'Leary, a Ryanair vezére felszólította az Európai Bizottságot, hogy követelje meg a francia, spanyol, német, görög és brit légiforgalmi…
Tovább...Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben
Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben - derült ki a nemzeti transzplantációs szervezet (ONT) jelentéséből. A…
Tovább...Megtiltják az orosz energiahordozók importját
Az Európai Unió világos üzenetet küld Oroszországnak: többé nem engedi, hogy Moszkva fegyverként használja az energiahordozókat az uniós tagállamok ellen…
Tovább...Fiatalok helyzete statisztikai adatokban
Az Európai Unióban a 15-29 éves fiatalok 5,8 százaléka él súlyos anyagi és társadalmi nélkülözésben, ez az arány valamivel alacsonyabb,…
Tovább...