Holnap délután kezdődik a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A szervezők idén is színes, változatos programmal szólítanak meg minden generációt: a könyvvásár, workshopok, színházi előadások mellett kiállítás, gyermekprogramok és további gazdag felhozatal várja az érdeklődőket.

Nem maradnak el az író-olvasó találkozók sem: a meghívott szerzők között szerepel Varró Dániel, Farkas Wellmann Endre, Magyari Tivadar, az estéket pedig koncertek színesítik majd.

A holnapi nap folyamán Péterfy Gergellyel találkozhat a közönség, este Politikus elődeim ? Bánffy Miklós és Domokos Géza címmel Markó Bélával beszélget Tibori Szabó Zoltán és H. Szabó Gyula. Kulin Ferenc Lét-kérdések a 19. századi magyar iro dalomban címmel, Marosán Csaba színművész pedig Méhes György műveiből tart előadást.

Az esemény záró momentumaként idén is megrendezik a Hangzó Csoda közösségi versmondást, ezúttal Szilágyi Domokos verseit szavalhatja együtt minden résztvevő.

A május 15-én, vasárnap záruló esemény szervezői: a Communitas Alapítvány, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.