Az eredeti tervek szerint Románia 2019-ben vezette volna be az eurót hivatalos fizetőeszközként, ám úgy tűnik halasztás lesz ez ügyben. Ez az Európai Bizottságnak küldendő román konvergencia-program tervezetéből derült ki. Ebben a Cioloş-kormány megerősíti ugyan Románia kötelezettségvállalását a közös fizetőeszköz bevezetésére, de az újabb céldátum meghatározását átengedte az új kabinetnek. A Ponta-kormány tavaly még arról tájékoztatta Brüsszelt, hogy Románia 2019. január elsején szándékszik csatlakozni az euróövezethez. Mugur Isărescu jegybanki kormányzó több nyilatkozatában is arra figyelmeztetett, hogy ez a határidő politikai szempontból mozgósító lehet ugyan, de gyakorlatilag tarthatatlan.
Ötéves az Újvárad
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti. Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve…
Tovább...Szolgálati közlemény
Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...