A mai Észpresszó tartalmából: a Nyakig mézben, ahogy ezt már megszokhatták Weinberger Attilát és az általa bemutatott zenészeket hallják, majd következik egy rövidhíradás a Dzsessz Világnapjáról, melyet Aradon idén kicsit korábban ünnepelnek, a heti interjúban pedig a hetedik alkalommal megrendezendő Kolozsvári Magyar napokról, illetve egy meglepetés vendégről, azaz vendéget hallhatnak.
Árverezés templomépítés javára
Már a templomfalakat húzzák Apahidán. Sikó Csaba helyi lelkipásztor reménykedik, hogy sikerül tél előtt legalább „szárazon” lefedni az épületet. Bibza…
Tovább...Fogyatékosok világnapja volt tegnap
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, születési rendellenesség, katasztrófa…
Tovább...Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...A látszat lett az igaz
Visszavonta pályázatát Paul Ingrassia, Donald Trump jelöltje az Egyesült Államok szövetségi alkalmazottainak integritását felügyelő hivatal élére. Nyilvánosságra került ugyanis néhány…
Tovább...