Több ezren vonultak utcára az este Macedóniában az államfő lemondását kérve, miután Gjorge Ivanov kedden bejelentette, hogy kegyelemben részesíti mindazokat, akik a belpolitikai válságot okozó lehallgatási ügy gyanúsítottjai között szerepelnek, és eljárás folyik ellenük, illetve azokat is, akiket már elítéltek. A lehallgatási ügyben tavaly indítottak eljárást, de a köztársasági elnök felfüggesztette a kivizsgálást, mert szerinte ez az egyetlen útja az országban uralkodó politikai válság megoldásának. A döntést akkor keményen bírálta az Egyesült Államok és az Európai Unió.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...