Módosítják az elavultnak bizonyult nemzetbiztonsági törvényeket és felszámolják a titkosszolgálatok és fegyveres erők munkáját hátráltató joghézagokat – jelentette be Klaus Johannis államfő a kormánnyal és parlamenti pártokkal folytatott konzultációsorozat végén. Az első ütemben a kormány május végéig a parlament elé terjeszti a terrorelhárítási törvény tervezetét, valamint a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő, illetve az információbiztonsági törvény új változatát. A második ütemben sokkal átfogóbb változás előkészítésére vállalkozik egy e célból létrehozandó parlamenti különbizottság, amelynek az államfő szerint a „meglehetősen bonyolult” nemzetbiztonsági jogszabályi keret egészét korszerűsítenie kell. Johannis hangsúlyozta: egyúttal a titkosszolgálatok és más parlamenti alárendeltségben működő szervezetek felügyeletét is erősíteni akarják. Az új nemzetbiztonsági törvényeket várhatóan 2017-től kezdődően, az idei év végén megválasztandó új parlament fogadja majd el – közölte az államfő.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...