Barack Obama amerikai elnök a Népvédelmi Egységek nevű szíriai kurd milícia észak-szíriai állásai elleni támadások beszüntetését kérte Recep Tayyip Erdogan török államfőtől telefonbeszélgetésük során. A Fehér Ház szerint Obama elnök közölte török kollégájával, hogy Törökországnak jogában áll megvédenie magát, de tanúsítson „önmegtartóztatást”, és fejezze be a kurdok ágyúzását az észak-szíriai területeken. Ankara korábban tudatta: nehezményezi, hogy a Nyugat, kiváltképpen az Egyesült Államok nem minősíti az Népvédelmi Egységeket terrorista szervezetnek, hiszen szerinte ez a Washington és az Európai Unió által is terrorszervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárthoz köthető.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...