Jordánia a tűréshatárra ért a menekültek fogadását illetően és az Európai Unió segítségére van szüksége – jelentette ki II. Abdalláh király a BBC-nek, néhány nappal a Sziria támogatására összehívott donorkonferencia előtt, amely csütörtökön kezdődik Londonban. A brit közszolgálati tévé- és rádióadó honlapján közzétett interjúban a király hangoztatta, hogy a Szíriából érkezők több százezres áradata hatalmas nyomást gyakorol Jordánia infrastruktúrájára és gazdaságára, és nemzetközi segítség nélkül Jordánia nem tudja tovább támogatni a menekülteket. A szíriai menekültek 4,6 milliós tömegéből Jordániában 635 ezret regisztráltak az ENSZ-nél. Az uralkodó kijelentette: biztonsági okokból naponta 50-100 menekültet tudnak átengedni a határon. A londoni konferencia kezdeményezői – Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Kuvait és az ENSZ – azt szeretnék elérni, hogy a nemzetközi közösség nyújtson több támogatást a menekültek mellett a Szíriában a polgárháborúban érintett 13,5 millió civilnek és belső menekültnek.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...