Meghalt tegnap annak a „súlyos balesettel” végződött francia gyógyszertesztnek egyik résztvevője, aki három nappal ezelőtt agyhalott lett – közölte a nyugat-franciaországi Rennes egyetemi kórháza, ahol a pácienst kezelték a kísérlet öt másik önkéntes résztvevőjével. Az ő állapotuk továbbra is stabil. Az öt betegből négyen „különböző súlyosságú neurológiai zavarokkal” küzdenek, közülük három esetében fennáll annak a veszélye, hogy „visszafordíthatatlan” károsodást szenvedtek. Az ötödiknél nem jelentkeztek tünetek, őt megfigyelés alatt tartják a kórházban. A tragédia csütörtökön történt, a szerencsétlenül járt kísérleti alanyok 28 és 48 év közötti férfiak. A molekula különböző dózisú tesztelésén kilencven önkéntes vett részt, a 84 másik embernek semmi baja – közölte Francois Peaucelle, a tesztelést végző francia laboratórium, a Biotrial igazgatója. A francia egészségügyi miniszter korábban azt közölte, hogy a tesztelt gyógyszer elsősorban szorongás és hangulatzavarok kezelésre szolgál. A molekulát előzetesen állatokon, köztük csimpánzokon is tesztelték.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...