A pártok és választási kampányok átláthatóbb és kiszámíthatóbb finanszírozásáról fogadott el határozatot tegnap a kormány, néhány hónappal az önkormányzati és több mint fél évvel a parlamenti választások előtt. A kormányhatározat a tavaly májusban hozott pártfinanszírozási törvényhez csatol alkalmazási előírásokat. Az új szabályozás szerint a választásokon mandátumot szerző politikai alakulatok és kisebbségi szervezetek szavazatarányosan részesülnek költségvetési támogatásban. A választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből finanszírozzák. Az új jogszabály megszabja a kampányköltségek felső határát is, az Állandó Választási Hatóság pedig csak azoknak a pártoknak a számlákkal igazolt költségeit téríti meg, amelyek megszerezték a voksok legalább 3 százalékát.
Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...