A francia légierő az éjjel az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek az iraki Moszul közelében lévő egyik telekommunikációs központját bombázta – közölte a francia védelmi miniszter. Jean-Yves Le Drian a BFM hírtelevízióban elmondta, hogy hétfő óta hétszer hajtott végre légicsapást a francia hadsereg az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában és Irakban az iraki és kurd erők támogatására. Az Iszlám Állam elleni hét nyugati országból (Franciaország, Egyesült Államok, Ausztrália, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Hollandia) álló nemzetközi koalíció képviselői január 20-án Párizsban egyeztetnek a katonai stratégiájukról.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...