Felbontotta a kivitelezési szerződést a Salini Impregilo olasz céggel az Országutak és Autópályák Országos Társasága. A vállalat a dél-erdélyi autópálya megrepedt, majd mintegy 200 méteren elbontott egyik szakaszát építette, és ezt kellett volna helyreállítania. A szerződés felbontását bejelentő Dan Costescu közlekedési miniszter közölte, hogy az elbontott autópálya-szakasz helyreállítására új kivitelezőt keresnek. Úgy tervezik, hogy már szeptemberben használható lesz a pályaszakasz. A dél-erdélyi sztráda Szászváros és Nagyszeben közötti szakaszán 2014 őszétől lehetett közlekedni, ám tavaly szeptemberben a hatóságok kénytelenek voltak lezárni az utat, miután a burkolaton repedések jelentek meg. A szakértők megállapították, hogy 8-10 méteres mélységben víz szivárog be az úttest alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket. A negyedik európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya építését az Európai Unió finanszírozza.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Várják a támogatási igényléseket
Mától fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési igényléseit a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség. Az űrlapokat június 5-ig lehet benyújtani. Az intézmény…
Tovább...Elegendő kőolajtartaléka van Romániának
Románia akár négy hónapon át is biztosítani tudná az üzemanyag-ellátást akkor is, ha egyáltalán nem érkezne több gázolaj az országba…
Tovább...Az ársapka mellékhatásaira figyelmeztet a kormányfő
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt…
Tovább...