Kitiltják a rádió- és televízió műsorokból a gyógyszer- és gyógyszertárreklámokat – közölte Végh Sándor RMDSZ-es szenátor, a törvénytervezet kezdeményezője az MTI-vel. A javaslatot a Szenátus nagy szavazattöbbséggel fogadta el, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség. Eddig csak a vényköteles orvosságok reklámozását tiltotta az audiovizuális törvény, ezt most a vény nélkül megvásárolható gyógyszerekre is kiterjesztették. A tilalom nem vonatkozik a nyomtatott sajtóra, az internetre, vagy más reklámhordozókra. Gyógyhatású készítményeket, étkezési kiegészítőket továbbra is szabad reklámozni az audiovizuális médiában. A Hotnews.ro hírportál szerint a törvény kihirdetése érzékeny veszteséget jelenthet a médiának. Egy tavalyi felmérés szerint a gyógyszeripar évi 300 millió eurót költ hirdetésekre, ennek csaknem kétharmadát tévéreklámra. A portál szerint a román reklámpiacon a gyógyszeripar a legnagyobb vásárló, amelytől a hirdetési bevételek 13 százaléka származik.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...