A Kolozsvári Téli Napok keretében december huszadikáig számos rendezvényre várják a nagyérdeműt, ma például este hat órától az Áltudományos ?igazságok? az internetes oldalakon vegyész szemszögből ? tudománynépszerűsítő előadásra és kerekasztal-beszélgetésre a Kémia és Vegyészmérnöki Intézetbe, vagy szintén hat órai kezdettel ? Olimpiai álom a Radnai-havasokban 1940?1944 ? Killyéni András-Péter sporttörténész vetítéssel egybekötött könyvbemutatójára kerül sor Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A kötetet méltatja Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. De színházi produkciót is láthat a közönség., délután öt órai kezdettel Laczkó Vass Róbert előadásában a Maszek balladákat láthatják, hallhatják, este nyolc órától a Bulgakov kávézóban és Kultúrbisztróban Horvát Benji és André Ferenc Beatwándor című közös költői estjére kerül sor, majd Miklós Gyuri és barátai várják gitárestre a közönséget.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...