Románia több katonát küld jövőre külföldi szolgálatra, a nemzetközi missziókban résztvevő belügyi alakulatok létszáma ugyanakkor csökken – közölte az államelnöki hivatal a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülése után. A jövő évben 1181 román katona vállal szerepet a külföldi békemissziókban, 158-cal több, mint idén. A Belügyminisztérium ugyanakkor 1530 rendőrrel és csendőrrel fog részt venni a NATO, az Európai Unió, az EBESZ és az ENSZ égisze alatt szervezett missziókban: ez 91-gyel marad el az idei létszámtól. Románia tervei szerint már csak kétszáz katonát hagyott volna jövőre Afganisztánban, akik az afgán hadsereg kiképzésében segédkeznek. Miután azonban októberben az Egyesült Államok bejelentette, elhalasztja csapatai kivonását, Románia is vállalta, hogy több katonával vesz részt az afganisztáni küldetésben.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...