Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 2000 áprilisában szervezett először balladamondó versenyt középiskolás diákoknak. A mesemondó versenyt 2009-ig a Magyar Nyelv Napjai keretén belül szervezték. 2010-ben, a verseny történetében először találkozott a két népköltői történetmondó műfaj, a ballada és a népmese. 2013-tól pedig külön kategóriában megszervezik a balladaéneklők versenyét is. A rendezvényt Kriza János népköltészeti gyűjtőről nevezték el.A versenyre bejelentkezett diákoknak a magyar népköltészet gazdag kincsestárából kell válogatniuk, és ezáltal kapcsolatba kerülhetnek a magyarság szellemi örökségének értékes részével. A vetélkedő által a balladamondás és éneklés napjainkban elhanyagolt előadói műfajának is híveket próbálnak szerezni. A balladamondó versenyre IX?XII. osztályosok, a balladaéneklő versenyre pedig V?XII. osztályosok jelentkezhettek. A versenyzőknek egy szabadon választott népballadát kell előadniuk.A mesemondó versenyen I?XII. osztályosok vehetnek részt egy szabadon választott népmesével.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...