Erdélyben jobban teljesítenek az anyanyelvükön tanuló magyar gyermekek azoknál, akiket szüleik a jobb érvényesülés céljával román iskolába adnak – hangzott el tegnap a torockói Duna-házban megrendezett kisebbségi oktatási konferencián. Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója a nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (PISA) adatai alapján állapította meg, hogy az anyanyelvükön tanuló erdélyi magyar gyermekek mind matematikában, mind szövegértésben jobb eredményeket érnek el a románul tanuló magyar gyermekeknél. Az eseményt megnyitó Grezsa István miniszteri biztos azért tartotta fontosnak a tanácskozást, mert szerinte az elkövetkező két-három évben dől el, hogy a trianoni döntés századik évfordulóját „gyarapodó nemzetként, vagy a vesztességeit feldolgozni képtelen, a negatív folyamatokba beletörődött nemzetként” fogjuk megélni.
127 iskola marad ki a próbavizsgából
A megyei tanfelügyelőségektől kapott információk szerint az ország iskoláinak 97,27 százalékában, 4527 egységben fogják megszervezni a hétfőn kezdődő próba-képességvizsgát -…
Tovább...Próbavizsgák bojkottal?
Jövő héten hétfőn kezdődnek az országos próba-képességvizsgák a nyolcadikos tanulóknak, illetve az azt követő héten(március 23-án) a próbaérettségi, de a…
Tovább...Nem lesz általános bojkott a próbavizsgákon, de tömeges távolmaradás igen
A két nagy tanügyi szakszervezet szerint nem lesz általános bojkott a próbavizsgák alkalmával, viszont tömeges távolmaradás igen, ami várhatóan alaposan…
Tovább...Készülnek megtorpedózni az országos vizsgák szimulálását
A pedagógusok nagy része bojkottálni fogja a 2026-os országos vizsgák próbatesztjeit – jelentette be Marius Nistor, a Spiru Haret Oktatási…
Tovább...