Több száz embert mentettek ki a görög hatóságok az Égei-tengerből, miután az őket szállító csempészhajó felborult Leszbosz szigetének közelében – közölte a görög parti őrség.A hatóságok 242 embert mentettek ki az Égei-tengerből, a parti őrség ugyanakkor folytatja a túlélők utáni kutatást, mert egyelőre nem világos, mennyien utaztak a lélekvesztőn a baleset bekövetkeztekor.A görög parti őrség korábbi beszámolói szerint legalább tizenegy embert halt meg az Égei-tengeren bekövetkezett öt különböző incidensben szerdán, köztük több gyermek.Todorisz Drítszasz, a kereskedelmi hajózásért felelős miniszter bánatának adott hangot a legutóbbi halálos következményű balesetek miatt az Égei-tengeren, és egységes uniós fellépést sürgetett, hogy a menedékkérők ne vállalkozzanak a kockázatos hajóutakra. Véleménye szerint Európa elsődleges feladata az kellene, hogy legyen, hogy a menekülteket a származási országukból biztonságosan átszállítsa az uniós országokba. Görögország a fő európai belépési pontja a Közel-Keletről és Afrikából a jobb jövő reményében Nyugat-Európába tartóknak, az uniós tagállamok határellenőrzési ügynöksége a Frontex adatai szerint az év eleje óta már jóval több mint 600 ezren érkeztek illegálisan Európába.
A Hormuzi-szoros lezárása alaposan felkavarta az energiapiacokat
A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A…
Tovább...Orbán Viktor vétója, az iráni háború és a magas energiaárak fogják uralni az EU-csúcsot
Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön viharos csúcstalálkozóra készül, ahol Magyarország vétója az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós hitel ellen,…
Tovább...Ma reggel folytatódott az Astana vontatóhajó elsüllyedése után eltűnt tengerészek keresése
Mint arról tegnapi híradónkban beszámoltunk, tegnap elsüllyedt egy vontatóhajó Midiánál. A vontatóhajó a Rompetrol által üzemeltetett Midia Marine Terminal tulajdonában…
Tovább...Elbocsátások várhatóak az Azomureșnél
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által március 16-án elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari…
Tovább...