Elfogadta a Magyar Polgári Párt fellebbezését a Kovászna Megyei Törvényszék, amely többszöri halasztás után hirdetett ma ítéletet a himnuszperként ismert ügyben ? közölte a Háromszék napilap egy közösségi portálon. A Kovászna megyei prefektúra megfellebbezte az alapfokon született ítéletet, amelyben a bíróság megállapította hogy a prefektúra nem megfelelő jogi személyt bírságolt, hiszen a tavalyi trianoni megemlékezést, ahol elénekelték a magyar himnuszt, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezete tartotta, de a megyei szervezetet bírságolták 5000 lejre. Ugyanakkor az alapfokú ítélet szerint a prefektus a román nemzeti jelképek használatára vonatkozó törvényre hivatkozva bírságolt, amelyben nem szerepel tiltás más államok himnuszának éneklésére vonatkozóan, illetve az alapfokú bíróság azt is kimondta, hogy jogi személy nem énekelhet himnuszt.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...