A Legfelsőbb Bíróság mai döntése értelmében két hónappal elhalasztották a 2012-es referendumra vonatkozó ügyet, azzal az indoklással, hogy az ügy mintegy hetven vádlottja közül sokan még nem alkalmaztak ügyvédet. A referendum dossziéként ismert ügy egyik fő vádlottja, Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt helyettes elnöke, akit májusban alapfokon hatalommal való visszaélés miatt egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek azt kérte, hogy hallgassák ki újra.Az Országos Korrupcióellenes Hatóság ügyészei korábban azt nyilatkozták, a Dragnea által elkövetett szabálysértést tekintve az ítélet enyhe, csupán szimbolikus értékű. A Legfelsőbb Bíróság mai döntése értelmében a referendum-dossziét november 23-án tárgyalják majd. Liviu Dragnea nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, amikor azt kérdezték, hogy befolyásolja e ez az ügy további politikai karrierjét, csak annyit mondott, hogy nem szeretné összekeverni a politikát az igazságszolgáltatással.Dragnea egyébként tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy megpályázza a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségét. A PSD október 18-án tartja tisztújító kongresszusát. Liviu Dragneának egyetlen ellenjelöltje van eddig, Daniel Savu szenátor.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...