Az RMDSZ is önkéntes vállalást támogatja a kötelező kvótarendszerrel szemben menekültügyben ? jelentette ki Kelemen Hunor szövetség elnök, aki szerint az Európai Unió az elmúlt évtizedek legnagyobb kihívása előtt áll. A menekülthullámra nem volt felkészülve, váratlanul érte ez a helyzet. A tagállamok azt gondolták, hogy a Szíriából, Irakból és az Észak-afrikai országokból érkező menekülteket felfogják a határon lévő országok, beleértve ebbe Törökországot is. Ez néhány évig is így volt egészen mostanig. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, az Európai Uniónak még a tél beállta előtt olyan megoldásokat kell találni, hogy senkinek az élete ne kerüljön veszélybe. Kelemen Hunor a legnagyobb problémát abban látja, hogy fellángolt a xenofóbia, a rasszizmus, az idegengyűlölet. Az RMDSZ elnöke úgy véli, el kell dönteni, hogy a következő évek kihívásait közösen küzdjük le, vagy minden tagállam belátása szerint cselekszik, és szétesik az Európai Unió. Kelemen Hunor kijelentette, az őshonos kisebbségek helyzetének az uniós szintű rendezését nem teheti zárójelbe az a tény, hogy Európa most a menekülthullámmal küzd, az RMDSZ képviselői az elkövetkező időszakban is minden lehetséges fórumon napirenden tartják az őshonos kisebbségek ügyét.
Az AUR három egyszerű indítványt nyújt be a szenátusban
A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház.
Tovább...Súlyos – Romániát is érintő – vádakkal illeti az EB-t egy amerikai jelentés
Az amerikai Képviselőház Jogi Bizottságának kedvezőtlen hangvételű jelentése egy tíz éven át tartó, az „amerikai és európai közbeszéd cenzúrázására” irányuló, Romániát is érintő, kampányról beszél.
Tovább...Ma a kormány székháza előtt tüntetnek a tanügyi szakszervezetek
A szakszervezetel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
Tovább...Kelemen Hunor: Inkább költségvetési korrekciók történtek, mint valódi reformok
Az RMDSZ elnöke ellenzi a tanárok kötelező heti óraszámának növelését vagy az intézményi átalakításokat.
Tovább...