A Romániai Orvosok Egyesülete elzárkózik minden olyan, a sajtóban megjelent információtól, melyek szerint bárki is tárgyalt volna közülük a kormány képviselőivel. A szervezet képviselői közleményt adtak ki, amelyben leszögezik, hogy az általuk létrehozott egyesület egyelőre nem lett bejegyezve jogi személyként, mindaddig, amíg erre sor nem kerül, semmiféle publikus akciót nem szerveznek. A sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a kormány ezen a a héten több ízben is tárgyalt az orvosok képviselőivel többek közt a a hálapénz legalizálásáról.A Romániai Orvosok Egyesülete elzárkózik mindezektől a híresztelésektől, és leszögezi, hogy elítéli úgy a hálapénzt, mint egyéb juttatást, és azt követeli, hogy a kormány fektessen be a romániai egészségügyi rendszer modernizálásába, reformjába, illetve határozzon az egészségügyben dolgozók decens fizetése felől.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...