Betiltotta az Igazi Csíki Sör forgalmazását a Hargita Megyei Törvényszék, ezzel első fokon helyt adva a Heineken Románia keresetének. Az alapfokú döntés értelmében a Csíki Sör Manufaktúra az Igazi Csíki Sör márkanév használatával megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc és a Premium Ciuc márkák levédése biztosított számára.

A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A törvényszék álláspontja szerint az „Igazi csíki sör” gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben.

A csíkszentsimoni gyár ezentúl nem használhatja a Csíki Sör márkamegnevezést, sem a csikisor.ro, valamint csikisor.com domain neveket. A döntés értelmében az alperes 30 napon belül köteles megsemmisíteni az összes Csíki Sör nevű terméket, visszavonni a márkát népszerűsítő reklámjait, és megtéríteni a 35 ezer lejes perköltséget.

A Csíki Sör Manufaktúra a törvényszék közleményére reagálva közölte, hogy a vállalat fellebbez a döntés ellen, és folytatják az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását.