A román nyelv és irodalommal megkezdődött az írásbeli érettségi. Az idei év újdonsága, hogy a dolgozatokat más megyében javítják, mint ahol megírták őket. Az intézkedés elégedetlenséget váltott ki főként a magyarlakta megyékben. Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának azt mondta, nem sorsolással döntenek, hanem a minisztérium irányítja más megyékbe javításra a dolgozatokat. Az oktatási államtitkár elmondta, Sorin Cîmpeanu miniszter arról biztosította, hogy a kisebbségi nyelven érettségizők dolgozatai nem kerülhetnek olyan megyébe, ahol az illető nyelven nem oktatnak. Hozzátette, hogy a belső eljárás során a megyék méretét, illetve minőségi szempontokat is figyelembe vesznek. A Háromszék napilapnak Király András elmondta, a nemzeti kisebbségek közül csak magyar, német, szerb, szlovák és ukrán nyelven működik teljes mértékben anyanyelvű oktatás, ezekben az esetekben a dolgozatcserét úgy kell megoldani, hogy lehetőség legyen a javításra. Ez azonban az érettségiző diákokat nem érinti, csupán az értékelés szervezését.
Ma anyanyelvből folytatódott a próba-képességvizsga
Ma a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását. Az országos próbafelmérés hétfőn a…
Tovább...Az iskolák 97,8 százaléka megszervezte a próba-képességvizsgát
A bejelentett bojkott ellenére csaknem minden általános iskola megszervezte a próba‑képességvizsgát. Az oktatási minisztérium a hétfői adatok összesítése után közölte:…
Tovább...Megkezdődött a próba-képességvizsga
A román nyelv és irodalommal megkezdődött a nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája. Holnap matematikából, míg szerdán a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákoknak anyanyelvből…
Tovább...Igényelhető az oktatási támogatás
Holnaptól április 16-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket a Szülőföldön Magyarul Program keretében a magyar oktatási nyelvű intézménybe járó diákok szülei,…
Tovább...