Tegnap délután hackerek bénították meg a lengyel nemzeti légitársaság földi irányítását. A rendszerek megzavarása miatt rendszereket sem új repülési terveket, sem beszállókártyákat nem lehetett készíteni, ezért Varsóból nem indítottak járatokat. A levegőben lévő gépek gond nélkül leszálltak a főváros repterén.A légitársaság nyilatkozata szerint a repülőgépek rendszereit nem érinti a támadás, kizárólag a földi irányítással akadtak problémák. A vállalat tájékoztatása szerint legalább 1400 utas járatát törölték vagy indították késve.Egyelőre nem tudni, ki áll a támadás mögött. A légitársaság szóvivője hangsúlyozta, a legmodernebb technológiát és szoftvereket használják, így az ipar más szereplői is veszélyben lehetnek.
Ukrajnai háború
Orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Balaklija városát vasárnap éjszaka, három ember meghalt, tízen megsebesültek, utóbbiak között három tinédzser is van.…
Tovább...Orosz dróntámadás miatt evakuáltak egy romániai települést
Evakuálták a tulceai Plauru falu 50 lakóját és állataikat, miután a közeli ukrajnai Izmail kikötőjénél orosz drónok támadtak meg négy…
Tovább...Új gépjármű-felelősségbiztosítás lép érvénybe
Mától kötelező az új gépjármű-felelősségbiztosítás, amely kiterjed az elektromos rollerekre és kerékpárokra. A törvényt közzétették a Hivatalos Közlönyben. Ennek értelmében…
Tovább...Erős szél várható a Körösök vidékétől Máramarosig
Az Országos Meteorológiai Szolgálat erős szélre vonatkozó elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki, ami hétfő déltől kedd hajnalig érvényes elsősorban Körösvidéken…
Tovább...