Victor Ponta miniszterelnök tegnap sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy nem mond le hivataláról, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette. A hétvégén a Szociáldemokrata Párt megyei szervezetei és a PSD koalíciós partnerei is támogatásukról biztosították Pontát, aki ellen pénteken okirat-hamisítás, pénzmosás, adócsalásban való bűnsegédlet és összeférhetetlenség gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség. Ponta ártatlanságát hangoztatva kifejtette: a kormányt csak választásokon, vagy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásával lehet leváltani, de ha ezt egy ügyész tenné meg, az „államcsíny” volna. A Szociáldemokrata Párt megyei szervezeteinek vezetői ma délután Bukarestben ülnek össze, ahol, várhatóan megerősítik támogatásukat Victor Ponta pártelnökkel szemben, hiszen már több szervezet felkérte, ne mondjon le a miniszterelnöki tisztségről.