Megkezdődött tegnap délután a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoport vezetőinek kétnapos németországi csúcstalálkozója a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban. A házigazda Németország és az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország állam-, illetve kormányfője, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke részvételével zárt ajtók mögött hat munkaülést tartanak a ma délutánig tartó találkozón. A Hetek – akiknek találkozóin 1981 óta képviselteti magát az EU – a soros német elnökség tervei szerint az aktuális világgazdasági és világpolitikai kérdések megbeszélése mellett elsősorban az idei két nagy ENSZ-konferenciát, a párizsi klímacsúcsot és a szegénység visszaszorítását szolgáló új fejlesztési programról szóló New York-i konferenciát készítik elő.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...