Az idei rendezvény jelmondata: „Hét milliárd álom. Egy bolygó. Figyeljünk a fogyasztásra!”. Az ENSZ 1972. óta ünnepli június 5-én a Környezetvédelmi világnapot. A több mint 40 éve kijelölt nap minden évben a környezeti értékek fontosságára hívja fel a figyelmet. Bukarestben a Cişmigiu parkban szervezik meg a NATURA Fest két napos rendezvénysorozatot, amelynek keretében lesz kerékpárverseny, újrahasznosító műhely és koncertek. A Romániai Diákszövetség három egyetemi központban, Bukarestben, Iaşiban és Târgu Jiuban szervez kerékpáros felvonulást az egészséges életmód népszerűsítésére. A WWF Románia a Herastrau park Kiseleff úti bejáratánál, a H Pavilon mellett szervezi meg a Duna Karavánt, amelynek célja tájékoztatni az érdeklődőket a folyamtól függő közösségeket, élővilágot veszélyeztető fenyegetésekről, valamint a rendelkezésre álló megoldásokról. Az erdőirtások leállításáért szerveznek tüntetést ma civil szervezetek Bukarestben a Környezetvédelmi Minisztérium székháza előtt déltől este nyolc óráig. Hasonló tiltakozásokat terveznek Románia nagyvárosaiban és a külföldi román nagykövetségek előtt is.
A megállapodáshoz két félre van szükség
Donald Trump amerikai elnök "nagyon jónak" minõsítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját. Az amerikai elnök…
Tovább...Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...NATO-főtitkár: Ukrajna támogatása folytatódni fog, ha nincs békekötés
Az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások jó úton haladnak, de biztosítani kell, hogy a tárgyalóasztalnál Ukrajna a lehető legerősebb pozícióban…
Tovább...