Állami ügynökséget hoznak létre a büntető eljárások során lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak kezelésére és értékesítésére: erről fogadott el törvénytervezetet a kormány tegnapi ülésén. Az igazságügyi minisztérium alárendeltségében létrehozandó ügynökség feladata az lesz, hogy hatékonyabbá tegye a bűncselekményekből származó vagyonok elkobzását, és növelje az államnak okozott károk megtérülésének hatásfokát. Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség vezetője korábban több ízben jelezte, hogy az igazságszolgáltatás csak akkor érhet el elrettentő hatást a korrupció elleni harcban, ha a vétkeseket nemcsak néhány év szabadságvesztéssel büntetik, hanem sikerül elkobozni tőlük a törvénytelenül megszerzett vagyont. A lefoglalt vagyontárgyak kezelésére alakítandó ügynökség általában a bűncselekményekből származó, egyenként 15 ezer eurónál nagyobb értékű vagyontárgyak, ingóságok raktározásával – elkobzásuk esetén értékesítésével – foglalkozik majd, ugyanakkor a vádlottak zárolt számláinak felügyelete, az elrendelt pénzbeli büntetések behajtásának nyomon követése is illetékességébe tartozik majd. Az ügynökség a lefoglalt ingóságokról és zárolt bankszámlákról országos adatbázist alakít ki. A kormány szerint 2012 és 2014 között jelentősen nőtt a rendőrség és a vádhatóságok által lefoglalt vagyontárgyak mennyisége: értékük tavaly meghaladta a félmilliárd eurót. A bíróságok által elrendelt vagyonelkobzások mindössze 14 százalékát sikerült tavaly behajtani, de ez is jelentős előrelépés a korábbi évek 5 százalékos arányához képest.
Az állami részvénypakettek értékesítése miatt veszekedik a PSD és a PNL
A bizonyos állami vállalatok részvénycsomagjainak eladása a kormányprogramban is szerepel, és mindegyik koalíciós párttal megvitatták a témát - jelentette ki…
Tovább...A kerozinár-robbanás miatt a Lufthansa megszünteti a Romániába tartó járatait
A kerozinár-robbanás Európa legnagyobb légitársaság-csoportját, a Lufthansát is sújtja, ezért megszünteti a Romániába tartó járatait. Az Economica.net gazdasági portál közlése…
Tovább...Történelmi mélypontra süllyedt a Dacia részesedése
Az első negyedévben a Dacia részesedése 18,2% volt a hazai autópiacon.
Tovább...Egyre jobban eladósodik Románia
Románia külföldi adóssága az év első két hónapjában másfél milliárd euróval nőtt 2025 végéhez képest, és megközelítette a 230 milliárd…
Tovább...