Csaknem hetven százalékkal csökkent az első negyedévben a Petrom olajtársaság nyeresége a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte ma a vállalat. A dokumentum szerint a kőolaj-kitermelés eredményei estek vissza jelentős mértékben főleg amiatt, hogy mintegy 50 százalékkal esett a kőolaj világpiaci ára. Szintén a kőolaj alacsony ára miatt a Petrom 30 százalékkal csökkenti az idei beruházásait, aminek következtében várhatóan kevesebb szénhidrogént termel ki majd a tavalyi évhez képest. A Petrom Románia második legnagyobb vállalata a forgalom alapján a Dacia gépkocsigyártó után.
Tíz lej közelében a prémium gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...Brüsszel elfogadta az érveket, de nem tudni, hogy megkapja-e Románia a pénzt
Dragoș Pîslaru európai beruházásokért felelős miniszter szerint az Európai Bizottság elfogadta Románia álláspontját arról, hogy teljesítette a bírák és ügyészek…
Tovább...Az idén 250 kilométer autópálya épülhet meg
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az…
Tovább...Újraindulhat a Kínába irányuló román agrárélelmiszer-export
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy három évtized szünet után Románia újraindítja a Kínába irányuló agrár-élelmiszeripari exportot. A miniszter Pekingben…
Tovább...