A külügyminisztérium és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem nemzetközi konferenciát szervez csütörtökön Kolozsváron abból az alkalomból, hogy az Európa Tanács húsz évvel ezelőtt fogadta el a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, amelyet Románia elsőként ratifikált ? közölte honlapján a külügyi tárca. A konferencián az akadémiai szféra, a kisebbségek képviselői és politikusok tartanak előadást ?a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a védelméről történelmi, jogi, szocio-kulturális szempontból, valamint a román modellről? – áll a tárca közleményében. A dokumentum a román kisebbségvédelmi modell céljaként említi az interkulturalitást, és ?a kisebbségek aktív részvételét a közéleti döntéshozatalban?. A rendezvényen részt vesz Gianni Buquicchio, az Európa Tanács konzultatív testületeként működő Velencei Bizottság elnöke.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...