Műsorok

„ A közönség éppenúgy része a fesztiválnak, mint a muzsikusok”. Ezt a mondatot szó szerint legjegyeztem azon a nem online, hanem valós térben megtartott sajtótájékoztatón, amelyet néhány nappal ezelőtt a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezett Csíkszeredában, a Mikó-vár udvarán, pontosabban annak szabadtéri színpadán, az újságírók számára egymástól két méter távolságra állítva fel az összecsukható székeket.

Első megközelítés. Ha a kétségbeejtő, a világot kétségekbe ejtő vírus (remélem, figyelik a finom distinkciót a vigasztalanság és a kétely között!) szertelenül – szeszélyesen, kiszámíthatatlanul, féktelenül, szélsőségesen – viselkedik, a tollforgatónak sem marad más, mint a maga módján szertelenül – csapongva, fegyelmezetlenül – írni róla, hatásairól.

Cseke Gábor mondja ezt Zsigmond Mártonról a már említett munkájában, a Sorsok könyvében. A híres csíkszeredai óriásmozaik szerzőjéről pontosan ezt állítja: „a művész kőfaragó, türelemjátékos, építőmunkás és látnok is egy személyben; szabadidejében pedig természetjáró, aki, valahány érdekes kőzetet hajít feléje a véletlen, alázatosan és kíváncsian lehajol érte; színezetét, erezetét, anyagszerűségét veszi szemügyre, s azt latolgatja, mennyire illik majd a mindent elnyelő, készülő mozaik-mezőbe.”

Évekkel ezelőtt több alkalommal is megfogalmaztam jegyzeteimben, hogy nem tartom helyénvalónak a parádés ballagási ünnepségek és lakodalomnak is beillő, olykor anyagi lehetőségeinket meghaladó ajándékozással egybekötött ballagási ebédek megszervezését – ahhoz, hogy pár hét múlva az ünnepelt, a búcsúztatott, a megajándékozott, a „Nagybetűs Élet…” tartalmú példabeszédekkel traktált fiatal elbukjon az érettségi vizsgán. Vagy stílusosabban szólva: elhasaljon annak a bizonyos Nagybetűs Életnek az első nagyobb megmérettetésén, próbatételén.

25 éve, 1995. július 11-én történt meg az, ami (legalábbis minálunk, Európában) elképzelhetetlennek tűnt. Az éppen széthullóban lévő Jugoszlávia tagállamának, Bosznia-Hercegovinának – többségében muzulmánok lakta – városában, Srebrenicában a Ratko Mladić vezette szerb szabadcsapatok Radovan Karadžić szellemi irányítása alatt több ezer fegyvertelen fiatalembert és férfit mészároltak le.