Hollandiában az egy és tizenkét év közötti, halálos beteg gyermekek számára is engedélyeznék az eutanáziát – jelentette be Hugo de Jonge egészségügyi miniszter. A tárcavezető tegnap esti nyilatkozatában hozzátette: a módosítás évente öt-tíz gyereket érinthet Hollandiában.

Egy tanulmány szerint a szülők és az orvosok is igénylik a lehetőséget a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, nagy fájdalmakkal élő gyermekek halálba segítésére – jegyezte meg De Jonge. A kormánykoalíció miniszterei hónapokig tartó vitát követően – és a keresztény pártok heves tiltakozása ellenére – elfogadták a javaslatot. A határozat életbe lépéséhez nincs szükség a hatályos törvények módosítására, mindössze a korosztály tagjain eutanáziát végző orvosok büntethetőségét kell kizárni.

Hollandiában már lehetőség van a 12 évnél idősebbek és az egy évnél fiatalabb babák halálba segítésére. Hollandia és Belgium az első országok, amelyek engedélyezték az eutanáziát 2002-ben. A holland parlament holnap vitatja meg a témát, a kormány a következő hónapokban léptetheti életbe a vonatkozó szabályozást.