Az egységes piac teljes potenciáljának hasznosításáról, ambiciózus iparpolitika megalkotásáról, illetve a digitális technológia legújabb eredményei által nyitott lehetőségek felhasználásáról tárgyalnak ma az Európai Unió állam és kormányfői a brüsszeli csúcstalálkozón.

Klaus Iohannis az erős és szilárd egységes piac mellett száll síkra, amely képes támogatni a tagállamok fejlődését. Az államfő ugyanakkor szorgalmazni fogja a szállítási, energiaügyi, környezetvédelmi és digitális infrastruktúra fejlesztését, amely lényegbevágó az Európai Unió szélén lévő országoknak, mint amilyen Románia. Iohannis szerint az egységes piac kétségtelen lehetőségei kihívásokkal járnak szociális téren, ezért kell védeni a sebezhető csoportokat, beleértve az idénymunkásokat, akiknek a helyzetén az európai intézmények és tagállamok közös fellépésével kell javítani. Románia elnöke beszédében üdvözli az Európa digitális átalakításának uniós szinten tulajdonított fontosságot és beszél a fejlett digitális technológiákra kiutalandó jelentős pénzösszegekről.