A koronavírus okán elmaradt Méra World Music világzenei csűrfesztivál szervezői szeptember 17-20. között négy napos koncertsorozattal, népzenei mesterkurzussal és fotókiállítással kedveskednek a fesztivál rajongóinak, a világzene és népzene szerelmeseinek.

A fesztiválélmény nem pótolható, viszont a szervezők fontosnak találják, hogy a műfaj képviselői és kedvelői egymásra találhassanak.A mérai csűrfesztivál első perctől egy exkluzív, kis fesztivál volt, 1000 eladott jegyben maximalizált résztvevő számmal. Idén, a vírushelyzet következtében, csak igazán keveseknek lesz részük a népzenei és világzenei csűrkoncertek különleges élményéből, ugyanis a külön kiadáson napi 90 ülőhely fog a közönség rendelkezésére állni.A szervezők a koronavírus idején négy hazai koncerttel, egy kalotaszegi, népzenei mesterkurzussal és egy fotókiállítással készültek.

Csütörtökön a Nadara Gypsy Band zenél a csűrszínpadon. A népzenei körökben valóságos kultuszhelynek számító erdélyi faluból, Szászcsávásról származó Nadara zenekar 2001-es alakulása óta aratja sikereit a legkülönbözőbb fesztiválokon és fellépéseken.Péntek este Szilágyi Tóni, szamosújvári virtuóz prímás, énekes, legújabb zenekarának első koncertjére kerül sor.Szombaton a Nightlosers, Kolozsvár ikonikus ethno-blues zenekara lép fel, amely az erdélyi román, magyar és roma népzenét vegyíti az amerikai Rhythm and Blues és Rock ‘n’ Roll elemekkel. Számos klubban, fesztiválon, tévé- és rádiócsatornán felléptek már világszerte, de játszottak barlangokban, börtönökben és pszichiátrián is. A mérai világzenei fesztivál mini-kiadását vasárnap este a Tokos zenekar koncertje zárja. A Tokos Zenekar a Fölszállott a páva televíziós népi tehetségkutató győztes formációja és az erdélyi táncházas élet egyik legközismertebb és legkedveltebb népzenei formációja. A fesztiválra a jegyeket hétfőtől, szeptember 14-től lehet megvásárolni a következő címen: https://eventbook.ro/music/bilete-mera-world-music-festival-lite-hu