Magyar és román nyelvű közös előadást mutatnak be Szatmárnémeti parkjaiban a helyi Északi Színház román és magyar társulatainak színészei, a 0. kilométerkőnél című produkció rendezője Ándi Gherghe. Az Északi Színház Harag György Társulatának közleménye szerint a magyar társulat színészei mellett a Mihai Raicu Társulat színészei is játszanak az előadásban, amelyet a román és a magyar anyanyelvű színészek közösen hoztak létre.

Az előadás alapja Székely Csaba kortárs erdélyi drámaíró négy történetből álló, Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című szövege volt, amelyből a rendező hármat vitt színre Szatmárnémetiben.

„Idén az emberiség a koronavírus okozta krízissel küzd, de ez az előadás nem erről a járványról szól, hanem egy sokkal hosszabb ideje köztünk levőről. Ennek a folyamatosan kárt okozó betegségnek a tünetei a rasszizmus, az idegengyűlölet, az irredentizmus, a sovinizmus és minden ezekhez köthető viselkedésforma” – idézte a színház közleménye a rendezőt. A három egyfelvonásos első részét holnap, a második részét szombaton, a harmadik részét vasárnap nézheti meg a közönség.