Recesszióba került a dél-koreai gazdaság, miután a második negyedévben a GDP több mint két évtizede a legnagyobb mértékben csökkent, mert a koronavírus-járvány jelentősen visszavetette az exportot és egy időre leállt a termelés is.

A dél-koreai jegybank ma azt közölte nem végleges adatként, hogy a júniussal záródott második negyedévben a hazai össztermék (GDP) 3,3 százalékkal csökkent az első negyedévvel összevetve. Ez 1998 első negyedéve óta a legnagyobb zsugorodás és a visszaesés felülmúlta a szakértők által várt 2,3 százalékot.

A második negyedévben az export, ami a GDP csaknem 40 százalékát adja, 1963 óta a legnagyobb mértékben, 16,6 százalékkal zuhant negyedéves szinten, miközben az építőipari beruházások 1,3 százalékkal, a tőkeberuházások pedig 2,9 százalékkal estek.