Elkészült az a törvénytervezet, amely összhangba hozza az Alkotmánybíróság ajánlásaival a koronavírussal fertőzött személyek intézményes karanténra vagy otthoni elkülönítésre való kötelezettségét – jelentette be tegnap este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. A kormány mai ülésén tárgyalta illetve el is fogadta a járványveszély vagy biológiai kockázat esetén elrendelhető egészségügyi intézkedésekről szóló törvénytervezetet.

A javaslat az alkotmánybíróság ajánlásainak megfelelően módosítja az intézményes karantén, illetve a lakhelyi elkülönítés elrendelésének feltételeit. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint szükség van a jogszabályra a koronavírus-járvány kezelése és ellenőrzés alatt tartása érdekében. “Önök is láthatták, miként változott péntek óta az emberek viszonyulása a karanténhoz, a lakhelyi elkülönítéshez vagy akár a kórházba való beutaláshoz” – érvelt. A tárcavezető rámutatott, két nap alatt 550-nel csökkent a kórházban kezelt betegek száma. Hozzátette, a kormány kéri a parlamenttől, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja a törvénytervezetet, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy “a nemzeti érdek, a közegészségügyi érdek, a román emberek egészsége” előbbre való lesz a politikai érdekeknél. Nelu Tătaru egészségügyi tárca vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy viselkedjenek felelősen és tartsák be a közegészségügyi előírásokat, az orvosokat pedig felszólította arra, hogy magyarázzák el betegeiknek, miből áll tulajdonképpen a Covid 19-betegség, és milyen következményekkel járhat a fertőzés. A szakminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a július 1-jére tervezett lazításokat a fertőzöttek elmúlt három hétben regisztrált magas száma miatt halasztották el.