Többnyelvű tábla hirdeti ezentúl Besztercén a város szász múltját és azt, hogy egykoron sok magyar élt a városban. Szász, német, román és magyar feliratot kap az egykori középkori város kapuinak a helye.Bár az eredeti terv az volt, hogy a város két fő bejáratát látják el a négy nyelvű táblával, ez is sikernek számít egy oly kevés magyarral rendelkező településen, mint Beszterce – nyilatkozta Antal Attila a tervezet kidolgozója, az RMDSZ területi szervezetének programokért és örökségvédelemért felelős ügyvezető alelnöke.

Beszterce városának egyedüli RMDSZ-es tanácsosa, Antal Attila 2020 áprilisában nyújtotta be azt a határozattervezetet, amely szerint a város két fő bejáratánál Beszterce történelmi helységneveit tüntették volna fel. „Az április végi tanácsülésen több okból is támadták és megkérdőjelezték a határozattervezet jogosságát, így világossá vált, hogy több ellenszavazat lesz, mint támogató” – írta a szövetség Facebook-oldalán a tanácsos. Antal Attila visszavonta a tervezetet azzal az indokkal, hogy azt újra szeretné elemezni. A tervezetet végül módosították, és a város bejáratai helyett a többnyelvű feliratok Beszterce történelmi kapuinál kapnak helyet.