Lemondott a Boeing repülőgépgyár kommunikációs igazgatója egy 1987-ben, katonasága idején írt szövege miatt – közli az AFP. A döntést megelőzően egy alkalmazott hívta fel a figyelmet arra, hogy Niel Golightly miként írt több mint három évtizeddel ezelőtt a nők szerepéről a háborúkban.

Az év elején kinevezett kommunikációs igazgató elismerte akkori hibáját, de azt mondta, ma már nem az az ember, aki 1987-ben volt. Ettől függetlenül a vállalat érdekében lemond – olvasható a Boeing kommunikációs igazgatójának közleményében. Mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt George Floyd amerikai néger rendőrség általi meggyilkolása világszinten tiltakozást váltott ki az erőszak és a faji különbségek fenntartása ellen.