Május 15. után is folytatódik a távgyógyítás a családorvosoknál annak dacára, hogy ettől az időponttól enyhítenek a járvány idején bevezetett bizonyos korlátozásokon. A családorvosok egyesületei a távgyógyítást fenntartását kérték a páciensek és az orvosok biztonsága érdekében, hiszen tünetmentes vírushordozók is lehetnek az emberek. Gindrovel Dumitra, a Családorvosok Országos Társaságának alelnöke a Román Rádiónak elmondta: A helyzet nem változott gyökeresen, a veszély továbbra is fenn áll, családorvosokként bármikor kapcsolatba kerülhetünk egy tünetmentes vírushordozóval, aki megfertőzheti mind az orvosi személyzetet, mind pedig a váróteremben lévőket. Ezért tartom ésszerűnek a távgyógyítás folytatását, hogy a lehető legjobban csökkentsük az érintkezést a betegek között várótermekben. Emellett az orvosi személyzetnek továbbra is biztosítani kell a védelmet, mert ha elesik a családorvosi szolgáltatás, akkor összeomlik az első és az utolsó vonal is.