A Marcel Vela belügyminiszter által szombaton ismertetett katonai rendelet értelmében a személyforgalomra vonatkozó korlátozás részeként tilos három főnél nagyobb csoportban közlekedni az utcán és a köztereken. Kivételt képeznek az egy háztartásban élők.

Este 10 és reggel 6 óra között kijárási tilalom van érvényben. A lakását csak az hagyhatja el, aki igazolni tudja, hogy munkavégzés céljával utazik a lakása és a munkahelye között. A lakhely elhagyását munkáltatói igazolással vagy saját felelősségre írt nyilatkozattal lehet igazolni.

A reggel 6 és este 10 óra közötti időszakra a rendelet nem tiltja, viszont javasolja az állampolgároknak, hogy otthonukat csak abban az esetben hagyják el, ha feltétlenül szükséges a munkájuk, alapvető szükségleti cikkek beszerzése, halaszthatatlan egészségügyi–orvosi ellátás, beteg hozzátartozó gondozása miatt vagy elhalálozása esetén, továbbá a lakóhely közvetlen környezetében megejtett rövid ideig tartó testmozgás érdekében.

A saját felelősségre írt nyilatkozat lehet nyomtatott vagy kézírásos. Abban fel kell tüntetni a nevet, a születés idejét és helyét, a lakcímet és a munkahely címét, a lakhelyelhagyás okát, a kitöltés dátumát és az aláírást.

Vasárnap estétől minden bevásárlóközpont bezár, kivételt képeznek az ezeken belül működő élelmiszerboltok, gyógyszertárak és ruhatisztítók. A rendelet tiltja a nem sürgősségi jellegű fogorvosi szolgáltatásokat, továbbá a nyilvános egyházi szertartásokat. Misét, istentiszteletet hallgatni csak interneten, a közösségi média útján lehet. A magán jellegű vallási szertartások – amilyen a keresztelő, esküvő vagy temetés – legtöbb 8 fő részvételével tarthatók meg.