Az alkotmánybíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet Marcel Ciolacu képviselőházi és Teodor Meleșcanu időközben lemondott szenátusi elnök nyújtott be a 2020-as állami és társadalombiztosítási költségvetés törvénye ellen. Az ellenzéki politikusok azt kifogásolták, hogy a jogszabályokat parlamenti vita nélkül, kormámnyzati felelősségvállalással fogadták el.

A Ludovic Orban vezette kormány éppen azért választotta tavaly december 23-án a parlamenti vitát mellőző módját a költségvetés elfogadásának, mert a szociáldemokrata párti ellenzék módosító javaslatokaz nyújthatott volna be, ezzel egyrészt késleltethette volna az elfogadást, másrészt felboríthatta volna a kormány számításait.

Az alkotmánybíróság szerdán megállapította, hogy a felelősségvállalás ebben az esetben nem ütközik alaptörvénybe.