Nem kenyerem idegen tollakkal páváskodni. Nem néztem tíz évvel ezelőtt farkasszemet a páncélkocsikkal, nem voltam abban az emberláncban, amelyre tüzet nyitottak. De 22-én a rádióban voltam. A magyar szerkesztőségben nagy volt a sürgés-forgás, Mag Péter tűnt fel, megölelt és rögtön leültetett jegyzetet írni.
Nekifogtam, éreztem, senki sem vezeti a kezem, nem tartok semmitől, senkitől, a cenzúrázatlanság érzése volt. Írtam egy pár sort, mert siettettek. Egyébként is úgy gondoltam, hogy az általános közérzet idegessége és a fölkavartság miatt legjobb ilyenkor a tömörség. Szalagra mondtam a kurta szöveget. Jöttek-mentek a szerkesztőségben kilelkesedett emberek. Lentről némi lövöldözések hallatszottak, én mégis elhatároztam haza megyek, várt otthon a beteg feleségem. A katonai kordon átengedett. Elmentem az első megállóig, befutott egy sárga villamos, oldalára nagy betűkkel rápingálták JOS CEAUŞESCU! Na gondoltam, most már végérvényesen vége. Ennyi.
Most tudtam meg, hogy szövegem a nagy felfordulásban nem került adásba. De a szalag megmaradt. Hallgassák meg:
„Az utcán soha ennyi ember. Minden ajkon a szabadság lobog. Ismeretlenek ölelkeznek, csókolóznak. Ölelkezik a szabadság a néppel. A tirannus eliszkolt, gyáva volt szemben nézni bűneivel, de az utcán fölemelt fejjel sétál a szabadság. Jaj Istenem, csak a halottak emléke ne gyötörne. de ők a szabadságért haltak meg. Ha elgondolom, hogy nem sokára újra megnyílnak iskoláink, megjelennek betiltott folyóirataink és könyveink, látva látom, hogy az utcán nem csak a szabadság ölelkezik az országgal, hanem vértestvére, az egyenlőség is.”
Dokumentum lett belőle, de nem az én bátorságomé, hanem a tíz évvel ezelőtti közhangulaté. Mit fűzhetek most hozzá, egy évtized múltán? A szabadságjogok gyakorlásával elégedettek lehetünk. Ami az egyenlőséget illeti, csak annyit jegyzek meg, mindmáig sincsen magyar egyetemünk. Egyébként tíz év alatt nem sikerült olyan demokráciát teremteni, a zsarnokság romjain, mely jólétet sarjaddzon. Hasonlóképpen nem sikerült az országot európai útra terelni, jogállamiság, decentralizált közigazgatás, döntéshozatali demokrácia. A politikai osztály kitűnt idült tehetetlenségével és habozó nehézkességével. Az országos ügynél fontosabb lett a pártérdek és a magán érdek. Az a bizonyos december annak a jelképe, hogy lehet. Miért ne sikerülhetne a következő tíz évben. Most már elnyertük Európa tényleges segítségét. Most se lehessen folytatni azt amit évtizede elkezdtünk? Akárhogy is a tíz évvel ezelőtti napok lélekemelőek voltak.
Szász János