Klaus Johannis államfő egyetért azzal, hogy az orvosok és a pedagógusok 70 éves korukig dolgozhassanak.

Az újságírókkal tartott informális találkozón az elnök azt mondta, meg kell adni az esélyt a tanároknak és az orvosoknak, hogy minél több ideig dolgozzanak a rendszerben, a lehetőség azonban opcionális kell hogy legyen, nem szabad kötelezni őket erre.

 „Nagyon jó szakembereink vannak, akik a nyugdíjazásuk utáni években is tudnának dolgozni, ugyanakkor hiány van a jól képzett munkaerőből” – érvelt Johannis. A különnnyugdíjak eltörlése kapcsán az államfő azt mondta, ez egyelőre csak egy „médialufi”, konkrétum még nem történt semmi. (Agerpres)