Felmentette tegnap a gyulafehérvári törvényszék a 2011-ben történt, öt halálos áldozattal járó urikányi bányabaleset valamennyi vádlottját, akiket első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt tavaly a petrozsényi bíróság – tájékoztat az Agerpres.

A gyulafehérvári törvényszék sajtószóvivője, Cosmin Muntean szerint a bírák helyt adtak a négy vádlott által a 2018 júniusában kimondott első fokú ítélet ellen benyújtott óvásnak, és felmentették őket mind a gondatlanságból elkövetett emberölés, mind a törvény által előírt munkabiztonsági és munkaegészségügyi intézkedések be nem tartása bűntettének vádja alól. A törvényszék ugyanakkor elutasította azt az óvást, amelyet a baleset áldozatainak leszármazottai nyújtottak be, akiknek első fokon összesen mintegy 900 ezer lej kártérítést ítélt meg a bíróság. A törvényszék döntése jogerős. A Zsil-völgyi Urikány lignitbányájában 2011. február 5-én történt gázrobbanás. A detonáció bekövetkeztekor egy mérnök és négy villanyszerelő tartózkodott a 430 méter mélyen levő tárnában, és mindannyian életüket vesztették. Az ügyben a bánya négy volt vezetőségi tagja ellen emeltek vádat. A per hat éven át tartott.