Nem az egyéni teljesítményt tükrözik a PISA-tesztek, és a felmérésben részt vevő tanulók nem teljesítettek legjobb tudásuk szerint, mert a tesztnek nem volt tétje – jelentette ki Monica Anisie tanügyminiszter a tegnap közzétett PISA-eredményekről, amelyek szerint a tíz évvel ezelőtti szintre zuhant vissza a romániai oktatás színvonala. Az eredmények láttán a miniszter első reakciója egyébként az volt, hogy nem kell aggódni a lesújtó teljesítmény miatt, mert a felmérés nem a diákok tudását méri, hanem azt, hogy mindezt hogyan tudják a mindennapokban alkalmazni.

A polgári foglalkozása szerint romántanár tárcavezető fel fogja szólítani a tanárokat, hogy ne kérjék a diákoktól a műelemzések bemagolását. Elmondta: ő mindig arra törekedett, hogy diákjaiban kialakuljon a kritikus gondolkodás képessége. A miniszter véleménye szerint a PISA-eredmények arra is rávezethetik a tanárokat, hogy hogyan kellene felépíteni az országos felmérő vizsgák tételsorát, és hogy milyen készségeknek kell kifejlődniük a diákokban.

A romániai iskolások 2012 óta mért leggyengébb eredménye született a tavalyi PISA teszten. A diákok alig több mint fele képes a mindennapi életben hasznosítani az iskolában szerzett ismereteket. A funkcionális analfabetizmus kiterjedt. A romániai iskolások 44%-a nem érti, mit olvas.